Örömmel tapasztalja az ember, hogy a 99 évvel ezelőtti trianoni békeszerződés milyen sok közéleti szereplőnek jut az eszébe és szép számmal látni cikkeket és tanulmányokat a békediktátumról a legnagyobb online portálokon is. Azt lehet mondani, hogy tisztességgel megemlékezik az ország június 4-ről, mint a Nemzeti Összetartozás Napjáról.
30 évvel ezelőtt csak egy maroknyi magyar ember emlékezett meg a történelmi Magyarország feldarabolásáról. Marginális politikai csoportosulások tűzték zászlójukra Trianon ügyét, szubkultúra épült fel a revizionista nacionalizmus 1945 előtti maradványaira. Öregemberek adták át a sihedereknek azt a gondolatvilágot, ami a Horthy-féle részleges revíziót lehetővé tette és amikor rövid időre visszatértek az elcsatolt területek.
Az eszme mellé viszont nem járt politikai tőke, valamint hatalom. Ellenzéki politikai aktorok mertek csak revíziós kérdéssel foglalkozni, sok esetben mindenféle komolyan vehetőség nélkül. Így Trianon gyásza inkább egyfajta magyar frusztrációs forrás lett, egy szindróma, amiben a magyar emberek tudva vagy tudat alatt szenvednek.
Magyarország nem volt független ország az első világháború kitörésekor, az Osztrák-Magyar Monarchia része volt, amely komoly véráldozatok ellenére elvesztette a Nagy Háborút. Magyarország elviekben 1918. október 31-én független ország lett, amelyik politikai, hatalmi stabilitás hiányában nem volt képes sikeresen elhárítani katonai erővel a történelmi Magyarországra érkező megszálló csapatokat.
Az első ténylegesen és hosszabb időre berendezkedő hatalmi képlet Horthy Miklós rendszere volt, amelyik megszálló csapatok árnyékában szervezkedett, létéért küzdve. A függetlenség hiányában nem volt más lehetőség, alá kellett írni a trianoni békeszerződést.
1920 és 1938 közt (Trianon és az első határrevízió közt) 18 évnyi revíziós szellemben épült stabil, autokratikus politikai uralom a nemzetegyesítés céljának megvalósításáért. Ezt pedig mind az akkori 8 milliós, a mai Magyarország kiterjedésével majdnem azonos területű ország politikai, gazdasági, diplomáciai és védelmi törekvése tette mégis lehetővé.
Természetesen mindez nem sikerülhetett volna Adolf Hitler Harmadik Birodalmának saját revíziós tevékenysége nélkül, ami a békét minden áron biztosítani akaró lépéskényszerbe hozta a nyugati nagyhatalmakat. Magyarországnak nem volt valódi választása, gazdaságilag, kulturálisan, katonailag is ugyanúgy Németországtól függő helyzetben volt, ahogy ma is. Azonban 1938-ra Magyarországnak volt akkora katonai ereje, hogy lehetséges volt fenyegetni vele más államokat, így Csehszlovákiát, Romániát is a diplomácia szintjén.
Nem Magyarország volt a leggyengébb bábu a geopolitikai sakktáblán, nem lehetett figyelmen kívül hagyni erejét. Be lehetett vonni azokba az üzletekbe, amelyeknek köszönhetően magyarlakta területek kerültek Csonka-Magyarországhoz. Geopolitikai kényszerhelyzetet tudott Magyarország okozni Európa nagy játékosai számára. 1940-ben Hitler és Mussolini döntött Erdély ügyében, hogy ne Sztálin legyen a döntőbíró egy lehetséges magyar és szovjet közös támadás esetén Románia ellenében.
Jugoszlávia ellenében már honvédfegyverrel került sor a revízióra. Összesen 3 év alatt sor került a részleges revízióra. Ez volt a maximum, amit akkor a Magyar Királyság elérhetett. Ehhez természetesen szükség volt a megfelelő külpolitikai döntéskényszerekre, nagy változásokat hozó folyamatokra, amik lehetővé tették ezeket a terület(vissza)szerző manővereket. Magyarország a méreteiből és lehetőségeiből fakadóan csak ilyenkor tudja sikeresen érvényesíteni geopolitikai érdekeit.
A revíziós álmokból való ébredés viszont keserű volt 1945-ben és közel 40 évre a Szovjetunió érdekszférájában helyezte el hazánkat, jelentős belső változásokat generálva, amiből csak a következő nagy geopolitikai átrendeződés eredményeképp került ki Magyarország 1989-1990 közt.
Ma pedig ismételten ott tart Magyarország, hogy Németország a katonai szövetségese és hazánk fő gazdasági partnere, ami az Európai Unión keresztül próbálja egyelőre érvényesíti politikai akaratát. Szomszédjaink közül csak Szerbia és Ukrajna nem a katonai szövetségesünk.
Jelenleg ez a két ország az térségünkben, ahol a fegyveres konfliktus fellángolásának esélye a legnagyobb. Mindkét országban vannak olyan területek, melyek fölött az állam nem gyakorol fennhatóságot, szeparatista törekvések okán. A közeli Bosznia-Hercegovina pedig addig marad békében egyben, amíg az EU és a NATO rendteremtő képességét fenn tudja tartani.
Mind Szerbiában és Ukrajnában százezres magyar nemzetiségű és már magyar állampolgárságú, a magyar határ melletti egybefüggő területen élő kisebbség található. Az Ő védelmük immáron Magyarország kötelessége is. Jelenleg hazánk nem rendelkezik ütőképes haderővel, azonban 2030-ra várható a haditechnikai fejlesztések következtében némi javulás, természetesen a NATO előirányzott irányelveivel összhangban. Megnyugtató, hogy szomszédjaink is hasonlóképp elhanyagolták haderejük fejlesztését.
Az ország vezetése stabilnak tekinthető, ami a domináns párt uralmával hasonlatos a Horthy-korszak bizonyos politikai viszonyaihoz. A gazdasági fellendülés lehetőséget nyújt a 2 milliós kárpát-medencei külhoni magyarság anyagi támogatására is, aminek következtében talán anyagilag is vonzóbb lesz a sikeres közösséghez tartozni.
A negatív demográfiai folyamatok megállítására tett kormányzati lépések talán képesek jobban lassítani a magyarság fogyását, jobban, mint szomszédjainknál. Ez optimista forgatókönyv szerint akár az etnikai arányok a magyar kisebbség javára fordulásával is járhat.
Ezek a folyamatok pedig Magyarország érdekérvényesítő képességének javulásához vezetnek, hasonlóan az 1938-as állapotokhoz. Azonban az egymással vetélkedő nagyhatalmak egy rövid 2014-es ukrajnai kitérő után most inkább a Közel-Keleten rendezik át a politikai és hatalmi környezetet.
Azonban a hatalmi széljárás bármikor fordulhat úgy, hogy Magyarország újra fontos bábu lesz a geopolitikai sakkjátszmákban, ahol talán Ő is léphet majd egyet előre és nem csak leütik a tábláról, mint 1945-ben, közel egymillió főnyi összveszteséggel. Otto von Bismarck szerint „a politika a lehetőségek művészete”. Azonban a lehetőségért magáért meg kell küzdeni.
Magyarország geopolitikai céljai 1920 június 4-én kőbe vésettek, és egy évszázad múltán is van és lesz is aki elolvassa azokat. Ez Trianon realitása.
