A 1848-49-es “forradalom és szabadságharc” hazai eseményeit többnyire igyekszenek teljesen hazai, belpolitikai okokkal magyarázni. Miközben persze nem lehet eltagadni, ezért nem is teszik, hogy ez egy Európa nagy részére kiterjedő forradalmi hullám volt, a hazai eseménysor ez utóbbival való összefüggéseinek módszeres feltárására komolyabb kezdeményezés máig nem történt.
A zsidóság és 48 kapcsolatának amúgy nem ritka emlegetése szintén szigorúan csak a magyar határokon belülre tekint és legfeljebb a zsidó propagandisták és a “nem-zsidóbarát” hazafias orgánumok veszekszenek azon, hogy az utóbbiak szerint az előbbiek indokolatlanul felnagyítják a “szabadságharc” zsidó hőseinek számát.
Abban nincs köztük vita, hogy a harc szent ügy volt és magyar érdeket szolgált. Amennyiben mégis kitekintünk az akkori magyar határokon túlra, a birodalom nyugati tartományaiba és még nyugatabbra, és tágabb összefügéseibe helyezve igyekszünk 48-49 hazai történetét megérteni, azonnal kiderül, hogy bizonyos értelemben a zsidó propagandisták akkor sem hazudnak, ha a számokat persze fel is nagyítják és a hazafiak jobban tennék, ha elismernék a 48-as világforradalmi hullámot és hazai részét annak, ami volt: egy zsidó forradalomnak.
Amikor 1848-ban kitört a forradalom, Marx rohant a belga munkásokat fegyverrel ellátni, hogy a maga módján hozzájáruljon “a zsidók társadalmi emancipációjához” “a társadalom judaizmustól való emancipációja” útján. Mások kezdtek félni, hogy ennek épp az ellenkezője történik, amikor felismerték, hogy a forradalmi mozgalmat aránytalanul nagy mértékben képviselték zsidók.
A keresztény Európa feletti zsidó hegemóniát, mely egybeesett a kapitalizmus felemelkedésével, most a zsidó hegemónia egy új formája fenyegette, a zsidó forradalmároké. Amikor a forradalom híre februárban elérte Heidelberget, a szműzött Ludwig Bamberger, a mainzi zsidó gettó szülötte úgy vélte, a forradalomban “egy csapásra új világ született“
Bamberger katolikus gimnáziumba járt Mainzban, de “sok más zsidó származású ifjú értelmiségihez hasonlóan meggyőződéses szabadgondolkozó volt, köztársaságpárti és a korai francia utópista szocialisták híve… nem a zsinagóga gyermeke, hanem az emancipációé.”